2017. március 06.

Pusztai Liza ezüstérmet nyert a junior vívók plovdivi Európa-bajnokságán

Az elődöntőben még bravúrgyőzelmet aratott, a fináléban azonban a nagyobb rutin a négy évvel idősebb orosz Pozdnyakova mellett szólt. Így az ifjú kardozó ezüstérmet hozott el a bulgáriai viadalról.

A 16 éves sportoló – aki a Bulgáriában zajló kontinensviadalon a kadettek között egy arany- és egy ezüstéremmel zárt – a húszévesek között a magyar szövetség tájékoztatása szerint a csoportküzdelmeket százszázalékosan, azaz hat győzelemmel zárta, majd egészen az elődöntőig ellenállhatatlan vívással menetelt: a MOL Tehetségtámogató Program támogatottja a legjobb 32 között brit ellenfelét 15-7-re, a nyolcaddöntőben román riválisát 15-5-re, a negyeddöntőben olasz ellenfelét pedig 15-9-re győzte le.

 

 

Ezután jött a görög Teodora Guntura elleni elődöntő, amelyben jóval magasabb riválisa 4-8-ról ugyan fordított, majd vezetett is 14-13-ra, Pusztai azonban innen hozta vissza az összecsapást. A fináléban Szofia Pozdnyakova volt az ellenfél, végül szoros csatában az orosz diadalmaskodott 15-12-re.

Lizát felkészülését 2016-tól a MOL Tehetségtámogató Program segíti.

További cikkeink