A HÓNAP EMBERE

„Puhábbá varázsoljuk a kórházi környezetet” - Hazay Tímea

 

A zene mindig meghatározó szerepet játszott az életében, kisgyermek kora óta énekel és több hangszeren játszik. A Ringató foglalkozásokra testvérén keresztül talált rá, majd 2014 januárjában önkéntes alapon indította el a módszer koraszülött intenzív osztályokon megvalósuló formáját. Hazay Tímea pedagógus szakmai vezetésével a PIC Ringató mára nyolc kórházban segíti az inkubátorban fekvő kisgyermekek felépülését. Munkájukat a MOL Gyermekgyógyító Program támogatja.

 

 

Míg a Ringató elsősorban egy kisgyermekkori zenei nevelési módszer, addig a PIC Ringató ennek a szemléletnek egy kórházakban alkalmazott változata, ami egy sokkal érzékenyebb területre vezet. Mik a főbb különbségek?

 

Egészen más a kettő, még akkor is, ha ugyanabból a szemléletből indul ki. A Ringatóban (www.ringato.hu) azon van a hangsúly, amit az éneklés öröme által a szülők csoportban élnek át egészséges gyermekeikkel közösen. Ott mintát adunk a szülőknek a kisgyermekkori zenei nevelés lehetőségeiről, amit aztán a családban folytathatnak tovább. A különböző művelődési intézményekben a harminc perces foglalkozásokon gyakran tizenöt kisgyermek is részt vesz, akik közösen tapasztalják meg, hogy milyen anyával-apával együtt játszani. Nagyszerű mulatság és élmény, amikor például egyszerre dobják fel őket a levegőbe a Hóc-hóc katonánál. A PIC Osztályok (Perinatális Intenzív Centrumok) kórházi környezetében egészen más a hangulat, mások a körülmények és a cél is. Az inkubátorban fekvő gyermekek és aggódó szüleik esetében nincs csoportfoglalkozás, itt mindent a gépek, műanyag csövek és inkubátorok zaja határoz meg. Mivel koraszülött vagy beteg kisbabákról van szó, ezért egyenként énekelünk nekik, amennyiben a szülők is igénylik. Ha szeretnék, részt vehetnek és velünk dúdolhatnak, ha nem, akkor csak csendes megfigyelők maradnak mellettünk. A PIC Ringatók legfőbb üzenete a szülők számára, hogy mindenki képes rá. Vagyis dalokkal, mondókákkal és érintéssel minden szülő képes pozitív hatást kiváltani a gyermekénél, ez pedig gyógyuláshoz vezet. Sokkal több szerepe van a szülőkkel folytatott segítő beszélgetéseknek is a kórházakban – erre a hagyományos Ringatókon nem kerül sor a foglalkozások alatt.

 

 

Hogyan zajlik egy látogatás egy ilyen speciális környezetben?

 

A Bókay utcai klinikára négyen járunk felváltva látogatni, így minden héten négy alkalommal szól az énekszó az osztályon. Egyszerre csak egy szakember megy be az osztályra, alkalmanként körülbelül másfél órát töltünk bent. Ránk is ugyanúgy vonatkoznak az egészségügyi előírások: saját papucsunk és köpenyünk van, nekünk is be kell mosakodnunk fertőtlenítővel. Az egyetlen megkülönböztető jegyünk a gitár. Mielőtt odalépnénk a szülőkhöz, mindig tájékozódunk a nővérektől, hogy melyik család hogy van. Ebből mérjük fel, hogy milyen módon tudunk kapcsolatba lépni a szülővel. Amikor belépünk a szobába, bemutatkozunk és megkérdezzük, szeretné-e, ha énekelnénk egy dalt a babának.

 

Fontos, hogy a szülő is részt vegyen az éneklésben, ringatásban?

 

A legfontosabb azt tudni, hogy semmi sem kötelező számukra, mi csak felkínálunk valamit, amire akár nemet is mondhatnak. A cél természetesen az, hogy a szülő a dalokon és ringatáson keresztül megérezze azt, hogy énektudásától függetlenül mindenki képes segíteni a gyermekének. A mi személyünk másodlagos ebből a szempontból, a gyermek a szülei hangjára reagál a legintenzívebben. A 15-20 perces éneklés alatt arra törekszünk, hogy a fejlődését még be nem fejezett koraszülött és a megrémült szülők számára is puhábbá, barátságosabbá varázsoljuk az idegen, gépektől hangos kórházi környezetet. Arra a helyzetre ugyanis, amiben a szülők ilyenkor találják magukat, senki sincs felkészülve.

 

 

Milyen fizikai visszajelzéseket adnak közben a koraszülöttek?

 

A monitorokon látszik, hogy ének közben a korábban megnövekedett pulzus- és légzésszám, a vér oxigénellátottsága optimalizálódik, a síró baba megnyugszik és visszaalszik. Nincs ebben semmilyen varázslat: minden gyermeknek jól esik, ha dajkálják és szeretgetik. Kutatások bizonyítják, hogy az éneklés után javul a babák állapota, és tartósan csökken a stresszhormonszintjük. Nagyszerű látni, hogy mindeközben a szülőkben is oldódik a feszültség. Egy-egy ilyen élmény után, ha nem látnak pár napig, a szülők gyakran megkérdezik, hol voltam. Gyönyörű köszönőleveleket is kapunk, ilyenkor érezzük, hogy fontos az, amit csinálunk.

 

Milyen sikerrel jár az együttműködés az intenzív osztályok dolgozóival?

 

Az első PIC Ringatót épp a SOTE I. számú gyermekklinikájának osztályvezető főorvosa, dr. Szabó Miklós osztályvezető egyetemi docens hívta életre, mert hallott egy korábban a klinikán megvalósuló általam vezetett Ringató foglalkozás pozitív tapasztalatairól. Az orvosok és a nővérek egyértelműen támogatnak bennünket, idővel azt a visszajelzést kaptuk tőlük, hogy hidat képezünk köztük és a szülők között, a látogatásainktól pedig megváltozik az osztály légköre. Amíg bent vagyunk, addig minden csendesebb, kiegyensúlyozottabb lesz, a helyiség babaszobásabbá válik. Öröm ezt megélni, és megtapasztalni, hogy egyre több megerősítést kapunk, a dalainkat pedig már nyolc kórházban várják vissza a szülők hétről-hétre.

(Első fotó: Marosi Viktor)