A HÓNAP EMBERE

Mindegyik diák befektetés - Szokolayné Pásztor Edina zongoratanár, tehetséggondozó

 

 

„Magukhoz képest legyenek a legjobbak” – vallja diákjairól Szokolayné Pásztor Edina, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola zenei munkaközösségének vezetője. Vele a nevelés erejéről, a különleges tehetségű fia képességeinek kibontakoztatásáról és arról is beszélgettünk, hogy mivel motiválja a kütyük bűvöletében élő tanítványait.

 

 

Hogyan határozná meg a tehetséget?

 

A tehetség egyfajta adottság. Hiába kívánjuk, hogy valaki asztalos legyen, ha se kedve, se szakértelme nincs ahhoz a hivatáshoz. Az adottságon túl pedig feltétlenül fontosnak tartom a szorgalmat és hozzá a mérhetetlen elhivatottságot. Ha ez a három nincs együtt, az adottság elveszhet. A munka és a kitartás ugyanolyan jelentős, mint a jó képességek megléte.

 

Az adottság genetikai kérdés is, de sokat számít a nevelés, az otthoni környezet, illetve egyéb ingerek is.

 

Hiszem, hogy a nevelés már jóval a születés előtt kezdetét veszi. Később a szülő, aki rendszeresen koncertre, hangversenyre, színházba és egyéb művészeti előadásokra jár, pozitív hatást gyakorol a gyerekére, aki minden valószínűség szerint nyitottabb, a világra jobban figyelő, érzékenyebb személyiség lesz. Előnyösebb helyzetből indul az ingerszegény környezetben nevelkedett kortársainál. Arról nem is beszélve, hogy a nevelés meghatározza a tehetség kialakulását, fejlődését.

 

Ön mint tanár, hogyan járul hozzá a tehetség kibontakozásához?

 

A gyerekeknek elengedhetetlen a dicséret. Általában mindig biztatni szoktam őket. Érdemes a növendékeket versenyekre vinni, ahol megmutathatják a tehetségüket és a jövőben kamatoztatható élményekre tehetnek szert. Nem olyan módon, hogy azt mondom, nyerni fogsz, hiszen mindegyik verseny kiszámíthatatlan, de a tapasztalat miatt nem árt. Hasonlóan fontosak a nyári kurzusok is.

 

 

A klasszikus zene világában gyakran elhangzik, hogy a gyerekeknél már tíz-tizenkét éves korban eldől, nagy művészek lesznek-e vagy sem. Egyetért ezzel?

 

Nem hiszek ebben! Szerintem a kamaszkor a legmeghatározóbb korszak, akkor dől el minden. Egy kisgyereknél, ha szabad ezt mondanom, a tanítás már-már idomítással ér fel. Megmutatjuk neki, mit csináljon, és ő mindent leutánoz. Ha viszont tizennégy-tizenöt évesen a gyereknek nincsenek önálló gondolatai a zenéről, egy-egy hang megszólaltatásáról, akkor kevés dolgot tehet már a tanár. Nem mellesleg óvatosan kell bánni azzal a kijelentéssel, hogy valaki tehetséges vagy tehetségtelen. Minden kategorikus kijelentés elhamarkodott és káros, és amelyik tanár ennek mentén alkot véleményt, nem jó pedagógus. Mindenkinek egyformán jár az esély, aztán a többi az idők során úgyis eldől.

 

A tanítványai közül kire a legbüszkébb?

 

Tulajdonképpen az összes tanítványomra büszke vagyok, akik a zongorázás örömét magukévá tették, az eredményektől függetlenül. Név szerint említhetem Andor Mátyást, aki nemzetközi szinten is nyert díjakat, vagy Kovács Erikát és Sas Gabriellát, akik mára egyetemet végzett művészpedagógusok és fiatalok tanításával foglalkoznak. Az ő küzdeni tudásuk a példa arra, hogy mennyire szükséges a szorgalom a tehetség mellé. A legbüszkébb pedig a saját gyerekemre vagyok, aki mindent megvalósított, amit a zenetanulásban elképzeltem. A saját gyerekemre, aki tulajdonképpen mindent megvalósított, amit a zenetanulásban elképzeltem. Említhetem még Andor Mátyást, aki nemzetközi szinten is nyert díjakat, vagy Kovács Erikát és Sas Gabriellát, akik mára egyetemet végzett művészpedagógusok és fiatalok tanításával foglalkoznak. Az ő küzdeni tudásuk a példa arra, hogy mennyire szükséges a szorgalom a tehetség mellé. De tulajdonképpen az összes tanítványomra büszke vagyok, akik a zongorázás örömét magukévá tették, az eredményektől függetlenül.

 

 

Hogy látja, milyen szerepet játszott Ön a fia, Ádám pályaválasztásában, és szakmai fejlődésében? Mit tudott neki adni, ami segítette a tehetsége ilyen szintű kibontakoztatásában?

 

Mint addig is minden tanítványomnál, nagyon fontos volt számomra, hogy ne csak oktatója, hanem tehetséggondozója, mai szóval élve menedzsere is legyek a tanítványaimnak. Ádám első zongoratanára én voltam. Egyértelmű, hogy anyaként és zenetanárként többet tudtam adni neki, mint az a szülő, akinek nem a zene a hivatása. Nagy előnye volt a nem zenész szülők gyerekeihez képest, hogy én tudtam otthon napi szinten gyakorolni vele, és így rögtön biztosítottam az egyenletes fejlődést. Persze ehhez kellett egy érdeklődő és tehetséges gyermek, Ádám személyében. Próbáltam minden lehetőséget igénybe venni: elmentünk versenyezni először megyei, aztán országos, 8 éves korában pedig nemzetközi szinten, majd amikor már beszélt idegen nyelveket, nemzetközi kurzusokra ment, hogy a tudását tökéletesítse. Amikor 8 évesen felvették a Zeneakadémia előkészítőjébe, akkor szükségessé vált a pianínó helyett egy jó gyakorló zongora megvétele. Ebben, majd a további években a versenyekre és a nemzetközi kurzusokra való eljutásban segített az Új Európa Alapítvány.

 

Gondolom, a zenészeknél sem ér véget a tanulási folyamat az iskola befejezésével.

 

A zenészek számára a tanulás életfogytig tart. Ha csak a zongorairodalmat nézem, egy élet kevés az elsajátításához. A világ változásai mellett a pedagógusok sem mehetnek el szó nélkül. A gyerekek is változnak, nem ugyanaz érvényesül a tanításban, ami tíz évvel ezelőtt jól bevált módszernek bizonyult. A technika világában nehéz motiválni őket, ezért a tanárok kreativitásán is rengeteg múlik.

 

Ön hogyan tudja motiválni a kütyük bűvöletében élő gyerekeket?

 

Már sok olyan zenei program van, ami segít abban, hogy felkeltsük a számítógéphez kötődő ifjúság érdeklődését. Ezen felül a gyerekek nagyon sokat ülnek az órákon, nehéz őket rávenni, hogy még játékidőben is dolgozzanak. Ezért próbálok különböző gyakorlatokkal segíteni a frissesség megtartásában, például a kicsikkel, de sokszor még a nagyokkal is lufigyakorlatozunk, amely a technika elsajátításában is segít. Igyekszem továbbá kilépni az eddigi zeneoktatásból, és, mondjuk, újfajta etűdöket találni. A magyar származású Michel Sogny francia zeneszerző-zongoraművész bevette Ádámot és még másik 2 tanítványomat az alapítványába, és az ő saját etűdjein keresztül fejleszthették a gyermekek a technikájukat. Ezek a darabok nagyon dallamosak, van köztük már-már filmzene jellegű is, és a mai napig tanítom ezeket, a gyerekek nagyon szeretik. Mindig kutatni kell az új dolgokat, és választási lehetőséget kell adni már a kisgyermeknek is.

 

 

Hogyan vált sikeres pedagógussá, kik voltak a példaképei, honnan szívta magába a fontos szakmai elveket?

 

Édesanyám és keresztmamám is pedagógus volt. Ezt láttam, ezt tapasztaltam már kicsi koromban. Még sokszor a vacsoránál is „tanítottak”, amikor megbeszélték az aktuális pedagógiai problémákat. Azt, hogy zenész lettem, részben a kazincbarcikai tanáromnak, Szántó Bertalanné Margit néninek köszönhetem, aki minden korosztállyal fantasztikusan tudott foglalkozni, ő szerettette meg velem a zenélést, a zongorázást, igazi nagy példakép számomra. Később Szekszárdon méltó módon folytatta ezt a példát Dobai Tamásné Zsuzsa néni, a főiskoláról pedig Bánky József tanár urat emelném ki, aki nemcsak szakmai támaszom volt, hanem nagyon türelmes és jó érzésű ember, a mai napig tartom vele a kapcsolatot. Bár a tanáraim nagyon sokat segítettek a fejlődésemben, mégis nagyon fontosnak tartom a személyes tapasztalatokat. Mindenkinek saját magának kell kialakítania a tanári stílusát, azt hogy milyen módszereket választ a gyermekek fejlesztésében, s hogy az úton, amely olykor nagyon göröngyös – hogyan segíti növendékeit. A tudást átadni egy dolog, ám a személyes kapcsolat legalább annyira meghatározó és fontos, mint a tudás.

 

A diákoktól is tud tanulni?

 

Egyik növendékem egyszer azt mondta a délutáni órán, hogy ő nem szeret ilyen későn órára járni, mert ilyenkor a tanárok már türelmetlenek. A gyerekektől megtanuljuk, hogy a helyzettől függetlenül türelemmel, odaadással érdemes feléjük fordulnunk. Az otthoni problémákat nem szabad bevinni az iskolába, és ez fordítva is igaz.

 

Az interjút készítette Ayhan Gökhan újságíró, Média a Tehetségekért Díj 2014. kitüntetettje.