A HÓNAP EMBERE

Hagyni kell a kutyát dolgozni - Schrőterné Vári Anita terápiás kutyavezető, kutyakiképző

 

 

A kutya azért jó segítő, mert játékos és feltétel nélkül elfogadja az embert – hangsúlyozza Schrőterné Vári Anita pedagógus, terápiás kutyavezető, segítőkutya-kiképző, a Szombathelyen és környékén tevékenykedő Négylábúak az Emberért Közhasznú Alapítvány (NEKA) vezetője. A terápia lényege mellett beszél arról is, hogyan szerelik le a félős vagy problémás gyerekek ellenállását.

 

 

Honnan a kötődés a kutyákhoz?

 

Már gyerekkoromban is volt kutyánk. A férjem szintén nagy állatbarát, így amikor összekerültünk, nem volt kérdés, hogy lesz kutyusunk. 2001-ben vettük az első közös labradorunkat, épp akkor, amikor Magyarországon elindult a terápiás mozgalom. Én hamarosan jelentkeztem is arra a képzésre, amelyet az ELTE Etológia Tanszék kutatóira épülő, Kutyával az Emberért Alapítvány hirdetett meg. 2004-ben pedig megalakítottuk a Négylábúak az Emberért Közhasznú Alapítványt Szombathelyen. Ez volt a harmadik kutyás terápiával foglalkozó alapítvány az országban.

 

Vannak olyan kutyafajták, amelyek kifejezetten alkalmasak terápiás kutyának?

 

Minden kutya alkalmas elméletileg segítőnek, de a gyakorlat mást mutat. Amikor több évtizeden át, tudatosan tenyésztenek ki, mondjuk egy őrzővédő fajtát, ott az ösztönöket nehéz tanulással felülírni. Fajtákat azonban nem lehet kizárni, mindig az egyed számít. Ugyanez a helyzet a mentett kutyáknál, akiknek nem ismerjük az előéletét, nem tudjuk, mit hoztak magukkal. A labrador, a golden retriever és minden olyan fajta tökéletes választás, amelyik infantilisen ragaszkodik az emberhez, erős a szociális falkaösztöne és szeret dolgozni.

 

 

És milyen egy ideális terápiás kutyavezető?

 

Ha tényleg minőségi munkát akarunk végezni, akkor a kutyavezetőnek kell, hogy legyen pedagógiai érzéke. Az a jó, ha ő is érti, hogy a gyógypedagógus melyik feladatot miért kéri, mi a célja vele.

 

Mitől működik a kutyás terápia?

 

Az állat-asszisztált terápiák, így a kutyás terápia lényege is a fejlesztéshez, a tanuláshoz szükséges motiváció megteremtése. A mi célcsoportjainkban a gyerekeknek sokkal kisebb a tanulási motivációja akár a fogyatékossága, akár a korábbi kudarcai miatt. A gyerek alaptevékenysége a játék. A kutyás terápiával olyan helyzetet teremthetünk, amiben a gyerekeket számukra észrevétlenül lehet fejleszteni. Mivel a kutya egy élő motiváció, bármilyen feladatba beilleszthető, mint a gyermek segítője, társa. Például sokkal érdekesebb a gyerek számára egy akadálypályán a kutya után vagy vele együtt végigmenni, mint nélküle. Nagyon fontos az is, hogy a kutya az embert állapotától függetlenül elfogadja, nem ítéli, nem bírálja – ezért a gyermek a nem túl sikeres feladatmegoldásokat sem éli meg kudarcnak. Egyszersmind eltűnik a mai iskolarendszerre olyan jellemző, bénító teljesítménykényszer.

 

Hogyan történik a gyakorlatban egy ilyen terápia?

 

Az egész az előkészítéssel kezdődik, hiszen ezen áll vagy bukik, hogy az egyéves munka eredményes lesz-e. Év elején megnézzük, milyen célcsoportjaink vannak, milyen sérülésekkel és életkorral, és ezt megpróbáljuk összepárosítani a rendelkezésre álló terápiás kutyáinkkal. Mondok egy példát: autista gyerekekhez, akik a környezetükben mindenre sokkal érzékenyebben reagálnak, nem küldhetek egy pörgős kutyát. Oda egy nyugodt, kiszámítható állat kell. Mozgáskorlátozottak esetében pedig jobb a nagy testű jószág, akire adott esetben támaszkodni is lehet, belekapaszkodni. Ha ez megvan, akkor a terápiás kutyavezető és a csoport gyógypedagógusa összeül, és átbeszélik, mi a cél, milyen készségeket szeretnének fejleszteni a gyerekeknél. Ezután egy tanéven keresztül, órarendbe illesztve, heti rendszerességgel megy a kiválasztott csoporthoz ugyanaz a kutya-kutyavezető páros, és a gyógypedagógus irányításával foglalkoznak a gyerekekkel.

 

Csak sérült vagy egészséges gyerekekhez is szoktak menni?

 

Minden tanévben van egy-egy integrált csoportunk, úgynevezett SNI-s, vagyis sajátos nevelési igényű gyerekekkel: hiperaktívak, diszlexiások, diszgráfiások, figyelemzavarosak. Nekem azonban sokkal nagyobb élmény a fogyatékos srácokkal való munka. Náluk nincs versengés, képmutatás, rosszindulat, megjátszás. Szeretik egymást, szeretnek minket is és rettenetesen hálásak mindenért. Ha bemegyek az épek közé, és megkapom az öt-hat legproblémásabb gyerkőcöt, akik megszokták, hogy ők a „rosszak”, akik nem tudnak, sőt már nem is akarnak teljesíteni, akkor már az is kihívás, hogy utat találjak hozzájuk. Bár ez sem lehetetlen: tavaly volt egy ilyen csoportom, ráadásul 13-14 éves kiskamaszokból, akik évet ismételtek, kerülték az iskolát, cigiztek, szemtelenek voltak a tanárokkal. Mégis, pályafutásom egyik legjobb csoportjaként emlékszem rájuk: hálásak voltak minden jó szóért, mert nem voltak hozzászokva a dicsérethez.

 

 

Mi volt a kulcs hozzájuk?

 

Hátraléptem, és hagytam a kutyát dolgozni. Mint említettem, a kutya feltétel nélkül szeret és elfogad. Akkor is, ha hibázol, akkor is, ha nem tudsz járni, vagy nehezen megy a számolás.

 

Mi történik akkor, ha egy gyerek fél a kutyától?

 

Volt egy olyan csoportom, ahol az egyik gyerek annyira félt, hogy padokkal elbarikádozta magát, és egész órán nem volt hajlandó kijönni. Nála úgy sikerült áttörni ezt a gátat, hogy elkezdtük versenyeztetni az állattal. Az a kutya tudott számolni: mindig annyit ugatott, amennyi egy adott feladat végeredménye volt. A kisfiút annyira bosszantotta, hogy a kutya gyorsabban számol, mint ő, hogy egész évben arra gyúrt, hogy legyőzze, és közben észrevétlen meg is szűnt a félelme.

 

Volt olyan gyerek, aki a foglalkozások hatására kérte meg a szüleit, hogy lehessen saját kutyája?

 

Persze, több ilyen eset is volt, de azért óvatosan kell ezt kezelni! Nem a gyerek, hanem a szülő felelőssége a kutya, és ezt a terhet nem szabad a gyerekre hárítani. Előfordul, hogy én nem ajánlom a kutyatartást, mert tudom, az a gyerek egész nap abajgatná a kis kedvencét, ami szegény négylábúnak teremtene elviselhetetlen helyzetet. Körülbelül hány gyerekkel foglalkoznak évente? Minden évben van 10-15 csoportunk, ami összesen évi 100-110 gyereket jelent.

 

Miből lehet ezt finanszírozni?

 

Gondolom, az iskolák nem tudnak fizetni a kutyás terápiáért... Ez így van. El se tudom képzelni, mi lett volna, hogyha nem kerülünk be a MOL Gyermekgyógyító Programjába, és nem kapunk rendszeres támogatást. Nálunk is mindenki önkéntes alapon dolgozik.

 

Mi a személyes célja, motivációja a rengeteg munka hátterében?

 

Én alapból pedagógus vagyok. 1996-ban tanítottam utoljára, akkor elbúcsúztam a hagyományos iskolarendszertől, nem akartam tovább a része lenni, mert azt láttam, hogy valamit nagyon elrontunk az iskolában. Elveszik a játékosság, az élményfaktor, helyette összenyomjuk a gyerekeket a teljesítménykényszerrel. Ugyanakkor, aki gyerekkora óta tanár akar lenni, abból a nevelői attitűd nem vész el. Hatalmas öröm volt, amikor rájöttem, hogy ha terápiás kutyavezető vagyok, akkor ugyanúgy részt veszek a gyerekek fejlesztésében, és a kutya által becsempészhetem az elveszett játékosságot is az iskolába.

 

Az interjút készítette Kocsis M. Brigitta újságíró, Média a Tehetségekért Díj 2015.kitüntetettje.