A HÓNAP EMBERE

Gercsák Szabina „A judo az életem”

 

Gercsák Szabina cselgáncsozó az utóbbi időben hetente hallat magáról: a 17 éves miskolci tehetség a hazai és a nemzetközi versenyekről rendre érmekkel – leginkább arannyal – a nyakában tér haza. De mi motiválja a diáklányt a küzdősportra, és milyen tervei vannak a közeli és a távolabbi jövőben? A válaszok mellett titkos „fegyvereiről” is nyilatkozik Szabina.

 

Az ifjúsági Európa- és világbajnok judoka idén járt már az USA-ban, Észtországban és Hollandiában is, legkedvesebb élménye azonban a budapesti felnőtt Európa-bajnoksághoz kötődik, ahol 7. helyen végzett. „Egyrészt fantasztikus volt a közönség, másrészt nagyon sok tapasztalatot szereztem.” – magyarázza a MOL Tehetségtámogató Programban 2009 óta részt vevő Szabina, majd hozzáteszi, hogy érmei közül viszont a Miamiban szerzett ifjúsági világbajnoki aranyat tartja a legnagyobb becsben. „Elégedett vagyok az idei eredményeimmel, de hátra van még két nagy verseny: október végén a junior világbajnokság, majd az U23-as Eb, ami még befolyásolja, hogy milyen lesz az idei termés.”

 

A rengeteg verseny jelzi, hogy Szabina fárasztó hónapokat tudhat maga mögött: egész szezonban mindössze szeptember végén kapott egy hét pihenőt edzőjétől, Flórusz Jánostól. Ő azonban akkor sem tudott távol maradni a teremtől: 11 éves öccse edzését nézte meg, aki most ismerkedik a cselgáncs alapjaival. Szabina egyébként négy évesen, bátyja hatására kezdett el judozni, és az sem rémisztette el, hogy sokáig egyedüli lány volt az edzéseken. Mára pedig a hölgyek között már nincs megfelelő küzdőpartnere, ezért edz a fiúkkal a Hell Miskolci Judo Klubban.

 

És hogy a kemény felkészülés mellett miben rejlik sikereinek titka? „Az egyik erősségem, hogy nagyon kitartó vagyok. Másrészt, míg a versenyzők többsége jobbra judozik, én mindkét oldalra, de főként balra dolgozok, ami kellemetlen az ellenfeleimnek.”

 

A győzelmek, jó élmények mellett, mint minden küzdősportolónak, Szabinának is van egy nagy „mumusa”: a fogyasztás. Ő azonban nem hisz a kampányszerű súlycsökkentésben, inkább folyamatosan odafigyel a kilókra, jövőre ugyanis még tartani szeretné a 63 kg-os súlycsoportot. Emellett a versenyzés anyagi hátterének megteremtése is nehéz, ebben a család, az egyesület és a MOL Tehetségtámogató Program nyújt segítséget.

Gercsák Szabina

Arra a kérdésre, hogy civilben félnek-e osztálytársai a harcos lánytól, Szabina nevetve válaszolja: „Ajánlom nekik!”. Viccet félretéve azonban elárulja, hogy a küzdelmi technikákat és a dobásokat az iskolában nem szokta gyakorolni, a hétköznapokban inkább csendes alkat. A miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziumban a tanulmányait is komolyan veszi, eddig négy alkalommal nyerte el a Magyar Köztársaság "Jó tanulója, jó sportolója" elismerést. 11. osztályos diákként reálisan úgy látja, hogy a sportból felnőttként nem tud majd megélni, ezért érettségi után feltétlenül tovább akar tanulni.

 

Terveiről beszélve szóba kerül az olimpia is: Rióban, vagy legkésőbb Tokióban az ötkarikás versenyen is tatamira lépne. De Japánba, a judo hazájába már 2020 előtt szeretne eljutni, és úgy tűnik, ez az álma hamarosan megvalósulhat, november végén ugyanis egy felnőtt Grand Slam-en és két hetes edzőtáborban vesz részt a távol-keleti szigetországban.

 

Szabina példaképe is japán nemzetiségű: a 60 kg-ban háromszoros olimpiai bajnok Nomura Tadahiro. A sportikon nagy motivációt jelent a magyar tehetségnek a mindennapos edzések során, de a fő hajtó erő maga a sportág szeretete. „A judo az életem. Nagyon szeretek versenyezni, és tetszik a judo egész szellemisége.” A megmérettetéseken pedig még néhány apróság segít: plüssmókus kabalafigurája, valamint a megszokott rituálék – így a verseny előtti zenehallgatás. A lejátszási lista azonban titkos, csak annyit árul el, hogy buzdító számok találhatóak rajta.

Gercsák Szabina