2016. október 02.

Az Új Európa Alapítvány 10. évét ünnepeltük a Millenárison

Az alapítvány eddig összesen több mint egymilliárd forint támogatást osztott ki ifjúsági tehetségtámogatásra és gyermekgyógyítási programokra. Az október 1-jei születésnapi Tehetségfesztiválon beszédet mondott Herczegh Anita, Magyarország köztársasági elnökének felesége, az esemény fővédnöke, és Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója. A közönség szavazatai alapján nyertes támogatottak az „Új Európa Alapítvány arca"-i díjakat vehették át.


Az Új Európa Alapítvány immár egy évtizede támogatja a tizennyolc évnél fiatalabb sportolókat, művészeti és tudományos tehetségeket, valamint a gyermekgyógyító programokat végző civil szervezeteket. A szervezet több mint egymilliárd forintot osztott ki és több tízezer fiatalt támogatott.

Az Alapítvány az eltelt tíz év során több mint 4000 olyan tehetségnek nyújtott fél milliárd forint összegben segítséget, akik kimagasló eredményeket értek el a sport, a tudomány vagy művészet területén. A támogatottak közül kiemelkedik Babos Tímea teniszező, Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó, Csonka András ezüstérmes paralimpikon, valamint Radnóti Róza zongoraművész, Felméri Lili balett-táncos, Boros Mihály zongoraművész.

Az alapítvány közvetetten 90 ezer gyermeken segített azzal, hogy fél milliárd forinttal támogatott közel 400 gyermekgyógyító programot. A hagyományosan forráshiányos gyermekegészségügy területén így olyan módszerek meghonosításában, és magyarországi megerősítésében vállalt jelentős szerepet, mint a különböző művészeti- és élményterápiák, illetve az állatokkal pl. kutyákkal vagy lovakkal dolgozó sikeres terápiás programok.

Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója beszédében elmondta:

„A MOL Új Európa Alapítványát azért hoztuk létre 2006-ban, hogy segítsük azokat a gyerekeket, akik hisznek az álmaikban, és hajlandóak ezért keményen megküzdeni. Immár tíz éve több ezer ifjú tehetség álmát segítjük megvalósítani, a gyermekgyógyító programon keresztül pedig ott állunk több ezer család mellett, akiknek nap, mint nap elképesztő teherrel kell megküzdeniük. Az Új Európa Alapítvány támogatásai a jövő építésére koncentrálnak. Ennek érdekében munkánkat továbbra is folytatjuk. Büszke vagyok erre a tíz évre, és köszönöm mindenkinek, aki részt vett benne!"

A rendezvényen bemutatták az „Új Európa Alapítvány arcait" is, akikre szeptember 5-28. között, az alapítvány internetes oldalán lehetett szavazni (az összes jelöltről részletes leírás található a jubileumi oldalon). A program sikerét bizonyítja, hogy nagyon sok embert megmozgatott a kezdeményezés, a három hét alatt több mint 50 ezren voksoltak a fiatal tehetségekre és a civil szervezetekre, amelyek fejenként és szervezetenként egy-egy millió forint támogatásban részesülnek.

A közönség szavazatai alapján az „Új Európa Alapítvány arca" lett Bányai Zsombor párbajtőrvívó, Orosz Viktor íjász, Knoch Viktor gyorskorcsolyázó, Radnóti Róza zongorista és Kiss Márton Balázs zongoraművész.

A civil szervezetek kategóriában az öt díjazott a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány, az Autista Segítő Központ, a Pata és Mancs Terápiás és Oktatási Egyesület, a Vertebra Alapítvány és a Te hangodat ismerem program. A MOL különdíjasa Juhász Eszter népdalénekes, néptáncos lett.

Az egész napos családi rendezvényen a fiatal tehetségeken kívül az Új Európa Alapítvány eddigi támogatottjai is részt vettek. Köztük volt Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, valamint a MOL-csapat képviseletében az ötszörös olimpiai aranyérmes Kozák Danuta kajakozó, és Szász Emese párbajtőröző, a riói olimpia bajnokai.

Galéria

További cikkeink