A HÓNAP EMBERE

„Asztrofotósként úgy is megörökíthetek galaxisokat, hogy valójában nem látom azokat”

 

 

Szűcs Mátyás eddigi legfontosabb eredményét a Müpa "10" címmel kiírt fotó-és videópályázatán szerezte, ahol a Kossuth-díjas fotográfust is felvonultató szakmai zsűri 700 kép közül választotta képét az első helyre, valamint a közönségdíjat is elnyerte. A hazai National Geographic több képét is megjelentette már honlapján. A 19 éves asztrofotóst 2015 óta a MOL Tehetségtámogató Klasszis Program segíti.

 

 

Mit is jelent pontosan az asztrofotózás?

 

Ez egy érdekes hobbi, ami a csillagászatból és a fotózásból áll össze, vagyis mindkettőt ismerni kell hozzá. Ki egyik, ki másik irányból közelít az asztrofotózáshoz, én először a csillagászat iránt kezdtem érdeklődni. Aztán pár évvel később fogalmazódott meg bennem, hogy jó lenne megörökíteni azt, amit a távcsőben látok. Ehhez szerencsére egyre jobb kamerák állnak már a rendelkezésünkre. Mivel a fényképezőgépek sokkal több fényt tudnak összegyűjteni, mint az emberi szem, ezért távolabbi égitesteket is meg tudunk örökíteni, mint amiket szabad szemmel látunk.

 

 

Vagyis le tudsz fotózni olyan galaxisokat, amiket tulajdonképpen nem is látsz?

 

Igen. Az emberi szemnek van egy véges határa, amit a fényképezőgép segítségével jócskán ki tudunk tolni. Asztrofotósként sokszor úgy fotózok galaxisokat, hogy valójában nem látom azt, amit fotózni szeretnék, hanem az majd csak a feldolgozás során jön elő. De tudok az adott csillagrendszer létezéséről, mert mások már lefotózták előttem, és meg lehet nézni a neten is.

 

Hogyan készítesz el egy képet?

 

Kell egy távcső, ami összegyűjti a fényt és egy fényképezőgép, ami meg fölfogja azt. Nappal ugyanis a másodperc tört része alatt elkészíthetünk egy képet, de éjszaka általában öt percekkel fotózunk. Vagyis a rögzítéshez a fényképezőgép több percen át gyűjti be a fényt, mivel annyira halványak az objektumok. Az egyik fő probléma azonban, hogy a fényképkészítés közben a Föld forog, ezért egy speciális állványra is szükségünk van, ami pontosan követi a Föld forgását. Sok képet kell készítenünk ahhoz, hogy egy jó fotó szülessen belőle, egy éjszaka akár hatvan darab ötperces képet is csinálunk. Azért nem egyet, mert ezek nagyon halvány fotók, sok fotóból viszont szoftveresen össze tudunk rakni egy olyat, amin már csökken a képeken lévő zaj. Így nem lesz annyira szemcsés a kép.

 

 

Hány óra munkád van az általad legjobbnak tartott fotódban?

 

A legjobb fotómnál a rögzítéssel töltött órák száma tíz fölött van. Kipakolással, a felszerelés összeállításával és a feldolgozással együtt egy hét volt. Ez azt is szemlélteti, hogy ez egy nyugodt hobbi, amihez elengedhetetlen a türelem és a kitartás.

 

Milyen fejlesztéseket használsz a képkészítéshez?

 

Laikusok számára is ingyenes elérhető és letölthető többféle égbolt applikáció, amiben ha beállítjuk az időt és a helyet, és felfordítjuk a telefonunkat az ég felé, akkor az minden irányba mozgatva pontosan mutatja nekünk a csillagképeket. Mi asztrofotósok ennél mélyebb adatbázisokat használunk, amik olyan égitesteket is tartalmaznak, amiket nem látunk szabad szemmel, és a fényképezőgép mélységéig mennek le. Ennek a szoftvernek a segítségével tudjuk megtervezni, hogy mit fotózzunk majd éjszaka. A paraméterek beírásával a szoftver kiszámítja nekünk előre, hogy mekkora területet fogunk be vele, és ehhez hogyan kell éjszaka beforgatnunk a távcsövet.

 

 

Korábban részt vettél egy MTA által szervezett csapatversenyen. Ott milyen fotóval szereztétek meg a második helyezést?

 

A Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati Intézete meghirdetett egy pályázatot, ahol az volt a nyeremény, hogy az itthon található második legnagyobb távcsővel fotózhatunk, ha egy jó tudományos indoklást nyújtunk be, hogy miért akarjuk az adott csillagrendszert fotózni. Mi egy olyan galaxiscsoportot választottunk, ahol a fényképezéskor felrobbanhat egy szupernóva, és mi pedig detektálni akartuk ennek a szupernóvának a kitörését. A képünk különlegessége az volt, hogy egy látómezőn belül három különböző, eltérő irányból látható galaxis volt, amiből az egyikre az éléről, a másikra pont szemből, a harmadikra pedig féloldalasan láthattunk rá – ez a kompozíció pedig nagyon megtetszhetett a zsűrinek.

 

 

A Müpa jubileumi pályázatán 2015-ben első helyezett lettél. Mivel neveztél erre a felhívásra?

 

A Müpa kiírt egy pályázatot az intézmény tízéves évfordulója alkalmából. Ehhez kölcsönkaptam egy szolárgráfot, másnéven lyukkamerát, ami a fényképezésnek egy ősi fajtáját jelenti. A szolárgráffal a nap éves útját tudjuk lefotózni. Ezt házilag úgy készítjük el, hogy veszünk például egy henger alakú fém üdítős dobozt, szúrunk rá egy apró lyukat, amin bejön a fény, belülre pedig egy hagyományos fotópapírt helyezünk el, a dobozt pedig alaposan rögzítjük egy kültéri oszlophoz.

 

 

A szolárgráfot általában decemberben, a téli napforduló idejében helyezik el, és kint hagyják fél évig. A Nap görbéje minden nap kirajzolódik a papíron, kivéve amikor felhős az idő, és ahogy a Nap hónapról-hónapra egyre magasabbra megy, úgy változnak és égnek bele ezek az ívek a fotópapírba is. Közben a tereptárgyak, mint például a Müpa épülete is, megjelennek a képen. A végén kivesszük a papírt, beszkenneljük és megfordítjuk, mert egy negatívról van szó. A Müpa esetében a szolárgráfot egy épület előtti oszlopon hagytam kint 10 napig, mivel a pályázat témája a 10 év volt. A napgörbék a Müpa fölött egyfajta égi hídként rajzolódtak ki a képen.

 

 

Hogyan lehet újdonságot belecsempészni a munkátokba, ha a csillagok ugyanott állnak száz év múlva is?

 

Nálunk a fotó témája adott, azon nem tudunk változtatni, csak a kép szerkezetén. Ez néha nekem is nehézséget okoz, de a kép minőségével tudunk újat vinni az asztrofotókba is, például azzal, hogy minél színhelyesebb képet alkotunk, és más, kreatív kompozíciókat találunk ki.