A HÓNAP EMBERE

Akadálytalan út Rióba - Baji Balázs

 

A londoni olimpia óta eltelt négy évben Baji Balázs többszörös országos bajnok gátfutó épp olyan tudatosan tervezte sportkarrierjét, mint magánéletét. Az Állatorvosi Egyetem elvégzése mellett úgy hozta eredményeit az atlétikában is, ahogy azt korábban megálmodta, pár héttel ezelőtt országos csúcsot futott 60 méter gáton. A Rióra készülő versenyzőt a gátfutás kihívásairól és a mentális felkészülésről is kérdeztük. Balázst 2007 óta a MOL Tehetségtámogató Program és a Tehetségtámogató Klasszis program támogatja.

 

Milyen élményekkel tértél haza a legfrissebb versenyedről Madridból?

 

Érdekesen alakult az aktuális felkészülés, mert eredeti terv szerint az országos bajnokságot kevésbé helyeztük fókuszba annak érdekében, hogy utána a világbajnokságon, illetve Madridban majd jobban beinduljon a lábam. Végül az országos versenyen értem el váratlanul jó eredményt: 7,55 másodperccel országos csúcsot állítottam fel 60 méteren. Ezzel együtt a Madridban futott 7,59-et is bíztató eredményként könyvelem el, különösen azért, mert kiélezett versenyhelyzet volt, ahol úgy kaptam ezüstöt, hogy szó szerint hajszál választott el a győzelemtől. A helyezést végül a célfotó döntötte el néhány perc feszült várakozás után.

 

 

A gátfutásban milyen váratlanabb helyzetekre kell felkészülni más futószámokhoz képest?

 

A gátfutásban – ahogy a nevében is szerepel – 60 méteren öt gát, 110 méteren tíz gát várja a futót, ami öt, illetve tíz lehetőség arra is, hogy az ember hibázzon. Ez pedig elő is szokott fordulni még a legnagyobb versenyeken is, és elég egy apró hiba vagy rossz mozdulat ahhoz, hogy az eldöntsön egy olimpiai számot. A gátfutásban már egy kis kilengés is drasztikusan megváltoztathatja a végeredményt, mivel itt a futáson túl minden a koncentrációról, a stabilitásról és az egyensúlyról szól. A melletted futó versenyzőnek is nagy befolyása lehet a teljesítményedre, hiszen egy viszonylag szűk pályán elég széles karmunkát végzünk, ahol a karunk akár össze is akadhat, ez pedig zavaró lehet. Egy ilyen helyzet sok váratlanságot tartogat, amire érdemes mentálisan is előre felkészülni.

 

Használsz valamilyen koncentrációs technikát?

 

Az autogén tréninget és a mentális tréningtechnikákat alkalmazzuk a felkészülés során. Ami azt jelenti, hogy egyrészt rendszeresen elképzelem azt a tökéletes technikát, amit szeretnék megvalósítani, másrészt próbálom a tudatalattiba is betáplálni a mozdulatot, vagyis elhitetni a testemmel, hogy ezt képes vagyok megcsinálni, mert már kvázi megtörtént velem. Így sokkal könnyebb a valóságban is kivitelezni. A folyamat belülről való modellezése és a várható események kívülről való elképzelése nemcsak magabiztosabbá tesz a pályán, hanem segít felkészülni a spontán vészhelyzetekre is. A felkészülés során már hetekkel korábban utánanézek például a stadionnak, hogyan fog kinézni a környezet, elképzelem magamat külső szemszögekből, mintha tévén keresztül figyelném a versenyt. Átgondolom, hogy a különböző technikai hibákat hogyan korrigálom, ha esetleg valaki elesik mellettem, vagy ha belerúgok a gátba. A mentális tréningre a legkiválóbb versenyzőknek is szüksége van, és ezen a téren ugyanúgy lehet fejlődni, mint az edzésen.

 

 

Milyen külső tényezők segítenek hozzá, hogy kimagasló eredményeket érj el?

 

Egy igazán jó felkészüléshez sok kiegészítő eszközre és különböző műfajú edzésre van szükség. Nem elég önmagában cipőt húzni és futni a gátakat. A keresztedzés és a gyógytorna ugyanúgy fejleszti az izomzatunkat, a koordinációnkat, az egész testfelépítésünket, mint az, amikor eljuthatunk távoli országok edzőtáboraiba. Mindez azonban pénzbe kerül. Ezért fontos a Magyar Atlétikai Szövetség és olyan támogatók segítsége, mint az Új Európa Alapítvány. A támogatás azt is megerősíti bennem, hogy értékes az, amit csinálok.

 

Mi vár rád a Rió előtti pár hónapban?

 

Az olimpia előtti időszak nagyon sűrű lesz. Ahogy vége van a fedett pályás időszaknak, edzőtáborozni kezdek melegebb éghajlatú országokban: először a Kanári-szigeteken, Tenerifén fogok edzeni, mert a rioihoz hasonló klíma található. Ha tovább melegszik az idő, akkor április-májusban Horvátországban folytatom. A köztes hetekben Tatán és Székesfehérváron készülök. Fontos esemény lesz még a nyári játékok előtt az amsterdami Európa-bajnokság július elején.

 

A sportkarriered utáni jövődet is nagyon tudatosan megtervezted.

 

Sajnos az élsport viszonylag hamar véget ér. Ezért már fiatal koromban is úgy gondoltam, hogy szeretnék egy versenyképes és jó végzettséget szerezni, amiből majd a sport utáni életemben eltarthatom a családomat. Nemrég fejeztem be az Állatorvosi Egyetemet, már csak néhány gyakorlat és a diplomamunka van hátra. Úgy érzem, hogy ezzel biztonságot teremthetek magam körül, és nem kell majd attól félnem, hogy mi lesz velem a futás után.