A HÓNAP EMBERE

A siker titka: türelem, kitartás és egy jó anyuka - Dolfin Balázs

 

 

Dolfin Balázsra igazán büszkék lehetünk. Tizenhét évesen komoly sikereket tudhat maga mögött. Több rangos nemzetközi és hazai díj birtokosa, a Virtuozók középdöntőse, a MOL Tehetségtámogató program támogatottja. Kérdeztük a sikerről, a kemény munkáról, és arról, hogy mi minden kell az ilyen eredmények eléréséhez.

 

Milyen álmaid vannak, hogyan tervezed a jövődet zenészként?


Gőzerővel arra készülök, hogy kibontakoztassam a tehetségem. Az lebeg a szemem előtt, hogy a lehető legképzettebb zenész szeretnék lenni. Persze ez életre szóló feladat, de néhány éven belül szeretnék odáig eljutni, hogy egészen jól csellózom. A vágyam, hogy koncertező művész vagy zenekari zenész lehessek egy igazán jó zenekarban.

 

 

Objektíven nézve az eddig megtett utadat, hogy ítéled meg ezt a 17 éves zenészt, hol tart a pályán?


Ez nehéz kérdés! Mostanára már tudok bánni a hangszerrel, és az az időszak jön, amikor finomítani és színesíteni kell a technikát. Általában azonban elégedtelen vagyok és csak azt látom, hogy még mi mindent nem tudok. Sok dícséretet is kapok, azok nagyon jól jönnek. De én csak néha, egy-egy komolyabb teljesítmény után érzem azt, hogy az jó volt.

 

Dolfin Balázs és családja

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A talentumon túl mi minden szükséges ahhoz, hogy az ember eddig eljusson?


Türelem, kitartás mindenképpen. Ezen kívül egy jó anyuka, aki odaparancsolja a gyereket kisebb korban gyakorolni. És fontos a szülői felügyelettel való gyakorlás is. Most, amikor Anya naponta gyakorol az öcsémmel, aki még nem érti, hogy neki kell dolgoznia, sőt, magának kell akarnia mindezt, sokkal jobban látom, mennyire makacs voltam, milyen nehéz volt velem is. Aztán természetesen kell egy jó csellótanár – nekem Antók Zsuzsa néni ilyen volt. És: munka, munka, munka. Fontos még a koncerttapasztalat, a verseny. Szükséges a kapcsolatépítés is, hisz a meghívások sem mindig jönnek maguktól, egy ismeretségi kört ki kell építeni. Én nem nagyon szeretem ezt, de muszáj lesz beletanulni.

 

 

Négy évesen kezdtél zenélni. Hogyhogy ilyen kicsi kortól?


Én már erre nem emlékszem, de otthon úgy mesélik, hogy talán egy Gryllus koncerten választottam ki a hangszert. A szüleim zenészek, és nem feltétlenül akarták, hogy ezt a pályát válasszam. Viszont anyukám sokat foglalkozott velünk, énekeltünk, verset, népdalt tanultunk, ritmust tapsoltunk vissza a testvéreimmel. A család zenész barátja, Palotai Ágnes hallott, és javasolta, hogy válasszanak nekem hangszert. Állítólag fél évig kitartóan a csellót kértem.

 

 

Mennyire korlátozta az életedet ez a választás?


Sok lemondást követelt. Amikor a többiek az utcán fociztak, nekem gyakorolnom kellett. Ehhez bizony kell a szülői segítség. Eleinte fél óra volt a gyakorlás, aztán fokozatosan lett napi 5-6 óra. Fontos volt a napi rendszeresség. Ugyanakkor nem jó, ha az ember ezt lemondásként éli meg, ahhoz pedig már bizonyos érettség kell.

 

 

Emellett ott vannak a középiskolai tanulmányaid. Mi minden érdekel a zene mellett?


Majdnem minden. A matek talán nem annyira, bár előfordul, hogy egyszer-kétszer rácsodálkozom, hogy az is egy szép világ.Dolfin Balázs Pláne, ha jobban érteném… A történelmet régebben szerettem, most az irodalmat. Elbűvöl a biológia, a régészet is. Szeretem a pepecselős dolgokat, régen még hímeztem, kötöttem is. És még valami: az erdészet. De most úgy érzem, talán majd csak öreg koromra adatik meg, hogy egy erdőben élhessek.

 

 

Kik a példaképeid?


A kedvencem Várdai István. Figyelem a zenei megoldásokat, a kifejezésmódot, ahogy egy-egy darabot felépít, de a technikai megoldásokat is, ahogy egy-egy nehéz részt megold. Mindez hasznos, de a legfontosabb megtalálni a saját hangot.

 

 

Miként viszonyulsz a sikerhez, a hírnévhez?


A verseny nekünk zenészeknek igen fontos. Egyrész azért, mert egy bizonyos darabot nagyon kidolgozunk, ami hosszú távon hasznos. Továbbá megismerem a mezőnyt, ki hol tart, hogy csellóznak. Ilyenkor inspirálódom, de fontosak a visszajelzések is, amiket kapok, és nem utolsó sorban szokom a szereplést, ami szerintem a legnagyobb stresszhelyzet. Az a kemény benne, hogy az adott pillanatban a lehető legjobb formámat kell hoznom, és egy szigorú szakmai zsűrinek kell megfelelnem. Kicsit olyan, mint a sportolóknál: sok múlik az időzítésen, hogy aznap milyen idegállapotban vagyok. Általában úgy szoktam készülni, hogy a nap adott órájában gondolok a közelgő eseményre. Így a szervezetem készül a megmérettetésre.

 

 

Hogyan tovább a tanulmányokban, az életben?


A továbbtanulást illetően külföldre készülök. Hosszú távon pedig családi életet szeretnék. Mostanában a karmesterség kezd nagyon érdekelni. Néha látni nagy csellistáknál, hogy idősebb korban elkezdenek vezényelni. Például Mstislav Rostropovichelég jó karmester is volt. De először megtanulok csellózni!