A HÓNAP EMBERE

A nagymama zongorájától a Zeneakadémiáig - Kovács Gergely Tamás

 

 

Kovács Gergely Tamás 4 évesen kezdett el szolfézst és zeneelméletet tanulni zongoratanár nagymamájától, majd 8 évesen kezdett zongorázni Békéscsabán Kovács Adriennél. Megyei és országos versenyeken hamar megmutatkozott a tehetsége, olyannyira, hogy 12 évesen sikerrel felvételizett a Zeneakadémia Kivételes Tehetségek Előkészítő Tagozatára. Ma ugyanott egyetemi hallgató. Idén nyáron többek között a Klassz a p’ART-on programsorozatban is fellép Balatonfüreden.

 

Hogyan indult a pályád?


Kicsi koromtól jelen van az életemben a zongora. Az első tanárom Nagymamám volt, aki rengeteg veszekedéssel érte el, hogy gyakoroljak, amit nem szerettem. Magát a zongorázást viszont annál inkább, és ez volt az, ami mindig is motivált. Nagymamám szigora kellett ahhoz, hogy valamit elérjünk a munka terén, és ezért nagyon hálás vagyok neki. Azóta is sokat kamatoztattam mindazt, ami az ő módszeréből rám ragadt. Folyamatosan rengeteg versenyen szerepeltem, jó eredményekkel. Talán a legkomolyabb az Országos Nyíregyházi Zongoraverseny volt, ahonnan 2007-ben, 12 évesen első díjat és a verseny nagydíját hoztam el. Ezzel egy időben felvételt nyertem a Zeneakadémia előkészítő tagozatára, és a szüleimmel Budapestre költöztünk.

 

 

Ez nagyon komoly döntés volt a családod részéről is…


Igen. És ugyancsak az ő érdemük, hogy ezt sohasem éreztették velem. Pusztán a támogatásukat éreztem mindig, és hogy mindenben mellettem állnak.

 

 

Úgy tűnik, töretlenül ívelt a pályád mindeddig. Valóban így van, vagy voltak nehezebb periódusaid?

 

Érdi Tamás és Kovács Gergely a Játsszunk együtt! koncertsorozatonTöretlennek nem mondanám, éppen az említett időszakban támadtak nehézségeim. Egy másik tudásszinthez kellett fölzárkóznom, miközben kamaszként lankadt a kitartásom, a figyelmem, a munkám intenzitása. Ehhez hozzáadódott, hogy minden új volt körülöttem, és mindez együtt bizony okozott nehézségeket. Két-három év munka volt, mire visszataláltam arra az útra, amit kitűztem magam elé. Akkortól kaptam olyan megerősítő visszajelzéseket is a tanáraimtól, hogy megvan az irány, amit követni lehet. Innentől fogva aztán szépen alakultak a dolgok, már nem voltak nagyon nagy megpróbáltatások. Szerencsére a zene iránti szeretetem nem lankadt egy cseppet sem, és ez átlendített a kisebb nehézségeken később is. A családom mellett sokat köszönhetek a tanáraimnak is, Keveházi Gyöngyinek és különösen Eckhardt Gábornak. Ők voltak azok, akik nem engedték, hogy elvesszek.

 

 

Más volt a Zeneakadémia kisdiákként és most, egyetemistaként?

 

Telesen más élmény a kettő. Reggeltől délutánig ugyanúgy iskolába jártunk, mint bárki más, – az érettségi volt a cél –,és mellette ott volt a zenei tanítás, a gyakorlás. Most teljesen más az atmoszféra. Eleve kevesebb az óraszám. Nagyobb a szabadságunk is, és ami a legfontosabb különbség: elsősorban a zenével foglalkozhatunk, most már minden e köré rendeződik.

 

 

Hallgatva a kamaszkori élményeidet felmerül bennem a kérdés, nem nagyon zárt világ-e ez, nem akarja-e az ember nagyon feszegetni a határokat?

 

De akarja. Viszont mégis minden attól függ, mit enged meg magának. Ami pedig attól függ, miként nevelték, mit hoz otthonról. Engem úgy neveltek a szüleim, hogy első a kötelesség. Persze arra mindenkinek szüksége van, hogy kiengedje a munka utáni fáradtságot vagy stresszt, de csak miután elvégezte a feladatát. Ha megtanultam a napi penzumot, gyakoroltam, túl voltam a délutáni óráimon, utána jöhetett a szórakozás – barátok, sport, bulik – az életkornak megfelelően. A legfontosabb, és az egésznek a kulcsa – amit szintén nagymamámtól tanultam – az időbeosztás. Éppen egy versenyre készülök és összeállítottam magamnak egy táblázatot a felkészüléshez, amely az időbeosztásban segít. Eszerint alakítom a napjaimat, a heteket, a hónapot. Ha tudom tartani, akkor a kemény munka mellett ugyanúgy jut idő egy kis lazulásra is, ami, valljuk be, elengedhetetlen a komoly teljesítményhez. Egy ilyen tervezés viszont megkönnyíti, hogy feszes maradjon a tempó, és kiegyensúlyozott a teljesítmény. Meggyőződésem, hogy a siker záloga a kitartás és a hit.

 

 

Mik a további terveid, hogyan képzeled a pályádat így 20 évesen?

 

Versenyekben gondolkodom, jelenleg is készülök egyre, a spanyolországi Santander-i zongoraversenyre, amely vészesen közeledik (nevet). Emellett a tudásom tökéletesítése is cél, egyelőre a Zeneakadémián, aztán külföldön, ami még jó pár évet jelent. Ezzel egy időben szeretném, ha minél jobban megismernének koncertező előadóművészként. Nem volna ellenemre az sem, hogy később majd tanítsak.

 

 

Hamarosan fellépsz hazai színpadon is, mikor és hol?

 

A Klassz a p’Arton! fesztiválon, amit a Cimbora Alapítvány és az Óbudai Danubia Zenekar szervez több 2014. évi Cimbora Maraton koncerthelyszínen, többek között Balatonakarattyán, Keszthelyen, Szigligeten, Zánkán és Csopakon. Balatonfüreden lesz szabadtéri koncertem, július 16-án este, nagyon szép környezetben, ahol zeneakadémista társammal Stark János Mátyás hegedűssel lépünk fel. A programsorozat célja, hogy picit közelebb hozzuk a klasszikus zenét az emberekhez, úgy mutassuk meg, hogy könnyen befogadhassák, hogy örömet jelentsen számukra. Reméljük, hogy nagyon szép élményt nyújtunk majd azoknak, akik tervezetten vagy csak véletlenül, de megtisztelnek minket a figyelmükkel a nyár közepén.

 

 

Kovács Gergely hazai fellépései mellett koncertezett már Brüsszelben a Magyar Intézetben, a Young Prague zenei fesztiválom Csehországban, valamint az International Holland Music Sessions nyári fesztiválon Ausztriában és Szlovákiában. Az utóbbi években a weimari Liszt Zongoraversenyen 5., az Isidor Bajic Nemzetközi Zongoraversenyen (Szerbia) 3., míg a Pietro Argento Zongoraversenyen Olaszországban 1. helyen végzett. Szenvedélyes kamarazenész, kicsi kora óta játszik a lehető legtöbb formában, négykezestől a 7-8 tagú kamaraegyüttesig. 2012 óta György Ádám zongoraművész ösztöndíjasa, 2013-ban elnyerte a Gundel Művészeti díjat. A MOL Tehetségtámogató program 2012 óta segíti pályafutását.