2018. március 05.

A magyar fuvolista lány a Carnegie Hallt is meghódítja

Wendler Enikő neve már nem ismeretlen a zenekedvelők körében, hiszen a 17 éves magyar fuvolista sikert sikerre halmoz. A MOL Tehetségtámogató Program művészének legújabb trófeája a Golden Classical Music Awards International Music Competition első helyezése New Yorkban.

Wendler Enikő korcsoportjában, a fúvósok között érdemelte ki az első helyet 38 ország több száz tehetsége közül, így meghívást kapott március 13-dikára a világszerte kiváló akusztikájáról ismert koncertterembe, a New York-i Carnegie Hall-ba, ahol Magyarországot egyedül képviseli. Állandó partnerével, Lengyel Andrea zongoraművésszel Chaminade Concertino-ját játssza majd a klasszikus zene templomában.

Wendler Enikő muzsikus családban született, édesapja operaénekes, édesanyja zenetanár. 9 évesen kezdte zenei tanulmányait a győri Zeneiskolában Marosné Kovács Tünde növendékeként, 2011-től rendszeresen versenyez. Első eredménye 2012-ben a Kaposvári Országos Fuvolaversenyen született, ahol különdíjat kapott. 2014-ben a IX. Országos Fuvoladuó- és Kisegyüttes Versenyen első helyezést ért el. Azóta több díjat szerzett, szerepelt a Virtuózokban. A 2016/2017-es tanévben Bécsben kezdte meg a tanulmányait, ahol felvételt nyert a különleges tehetségek osztályába. Felkészülését Prof. Barbara Giesler Haase fuvolaosztályában Mag. Doris Nicoletti irányítja. Legjelentősebb eredményei: 2015. január Doppler Nemzetközi Fuvolaverseny - Budapest 3. helyezett; 2016. augusztus VII. Bridge of Music Nemzetközi Zenei Verseny - Budapest 3. helyezett; 2016. november-december VIVO International Music Competition - New York 1. helyezett; 2017. július Grand Prize Virtuoso - Salzburg 1. helyezett.

2016-tól Enikőt a MOL Tehetségtámogató Program utazási költségeiben segíti.

További cikkeink