A HÓNAP EMBERE

˝A fellépés már önmagában egy terápia˝ - Színész Bob (slammer, színész)

 

 

Húszéves kora óta meghatározó számára a színház, hosszú évekig dolgozott a Bárkában és a Maladype Színházban. Képességfejlesztő foglalkozásokat vezet a Karaván Művészeti Alapítványnál és rendszeresen foglalkozik hátrányos helyzetű fiatalokkal. A Slam Poetry Országos Bajnokság többszöri győztese. A MOL Gyermekgyógyító Program által támogatott Életrevaló Karitatív Egyesület gyermekvédelemben élő fiataljainak tartott filmkészítő foglalkozás után Horváth Kristóffal, ismertebb nevén Színész Bobbal beszélgettünk.

 

 

 

Sikeres előadóművészként már tíz éve veszel részt olyan pedagógiai jellegű programokban is, ami inkább a segítő szakmákra hasonlít. Miért fontos számodra ez a vonal?

 

 

Nekem is segítség az, ha hasznosnak érezhetem magam előadóként. Nincs pedagógia végzettségem, de sokat dolgoztam korábban szociális munkásként, illetve drámapedagógusokkal tantermi színházban és azonkívül is. Az Életrevaló Egyesület projektjében egy alkalmazott művész vagyok, aki a színpadi tapasztalatával örömöt juttat olyan helyekre, ahova nem jut elég. Most segítek nekik összehozni egy videót olyan gyerekekkel közösen, akik a családi hátterük miatt még az iskolából is kimaradnak. Az őket érdeklő témákból, problémákból az én segítségemmel írnak verset, szövegkönyvet, formálunk jeleneteket, amiből aztán majd egy kisfilm készül.

 

 

Mit élvezel legjobban ebben a kihívásokkal teli helyzetben?

 

Hogy láthatom, ahogy felszabadulnak játék közben. Egy munka folyamat tele van kudarcokkal, meg csalódásokkal, sokszor érezzük, hogy nem jó, amit csinálunk. Aztán egyszer csak összeáll a sok meló, és megérzik az erejüket. Ezt jó látni, engem is felszabadít.

 

 

 

 

A slam poetry, aminek hazai bajnokságát kétszer is megnyerted, a Te értelmezésedben terápia is. Mitől lesz a slam terápiás tevékenység?

 

 

A slam előadó költészeti verseny, ami élő szóban színpadon működik igazán. Nem versfelolvasásról van szó, hanem egy három percben előadott saját költeményről, amiben vannak költészeti és színpadi elemek is. Bárki felmehet, hogy kötetlen stílusban szavaljon, érveljen, meggyőzzön, megnevettessen, vagy jó esetben elgondolkodtasson. Gondolom, a fellépés már önmagában egy "terápia": kiállni emberek elé, vállalni önmagad, ahol aztán a zsűri véleményt mond és pontokat oszt. A színpadon találkozunk a gátlásainkkal, félelmeinkkel, amihez a megoldási stratégiákat ki kell alakítani.

 

 

Mit használsz fel ebből, amikor fiatalokkal foglalkozol?

 

 

Pont ezeket a megoldási stratégiákat próbálom a slamen keresztül a gyerekvédelemben élő fiatalokból is előcsalogatni: a szavakkal, a saját véleményformálással, a mások előtt előadott szöveggel eszközt adni nekik az élethez. Azzal, hogy közösen foglalkozunk szövegekkel, egy gondolkodási folyamaton is keresztül megyünk. Értő módon gondolkodni pedig csak saját akarattal lehet. A komoly dolgok mellett viszont nem szabad elfelejteni, hogy a slam egy játék is, hangsúlyos annak szórakoztató jellege, és én ezt is próbálom belecsempészni a foglalkozásokba.

 

 

 

 

A humor rögtön látszott, amikor nagy dudálással megérkeztél az Életrevaló Egyesület foglalkozására, és a gyerekek – akik akkor találkoztak veled először – tíz perc múlva már mind a tenyeredből ettek. Hogy kapod el őket ilyen gyorsan?

 

 

Örömmel és játékossággal. Például előhúzok a tarsolyomból olyan nyelvtörőket, mint a Fekete bikapata kopog a fekete pepita patika köveken. Ezt csak spontán feldobom nekik, mondogatom, akinek van kedve, beszáll, aki nem, az is figyel, nevet vagy épp megpróbálja leutánozni. Ennek sokszor a ritmus a titka, mint mindennek az életben. Mindennek van ritmusa, annak is, hogy felmegy a nap, lemegy a nap, dobog a szíved, megszületsz, meghalsz.

 

 

A ritmus tehát az egyik összekötő elem?

 

 

A ritmus mindig egy elemi dolgot ébreszt fel bennünk, innentől kezdve pedig minden gyereknek csillog a szeme, és ebben az ellazult állapotban azt is megtapasztalhatják, hogy bármiről bárhogyan lehet beszélni. Annak ellenére, hogy elsőre én is reflexből rászólnék, hogy ne használd azt a csúnya szót, légy szíves. De hagyom, hogy sok meredek téma előjöjjön, aztán kérdéseken, beszélgetésen keresztül próbálom őket terelgetni.

 

 

 

 

Miben közelít a szöveghez máshogy egy ilyen foglalkozás egy hagyományos irodalomórához képest?

 

 

A klasszikusok sajnos többségében nem jelentenek nekünk örömöt az iskolában. Miközben fontos lenne, hogy ezek a művek művészi élményt okozzanak, és a sajátunknak érezzük azokat. A klasszikus szövegekről amúgy is van egy furcsa koncepció. Például amikor verset vagy szöveget írunk a srácokkal, mindig előjön, hogy elkezdünk olyan szavakat használni, mint mily meg jöjj, mert az az uralkodó felfogás, miszerint a vers archaikus. Miközben – többek közt a slam is arra tanít minket, hogy ez itt és most történik. Szóval, ne jöjj, gyere! Olyan, mint a bungee jumping. Nem tudsz elbújni az élmény elől.

 

 

A foglalkozás elején a telefonokat mindenkinek be kellett rakni egy dobozba, ami ennél a generációnál egy elég erős szabálynak tűnik.

 

 

Fontosnak tartom, mert ezzel saját magunk számára is kijelölünk határokat. Koncentrált beszélgetés közben nem bámulhatjuk a telefonjainkat. Muszáj jelen lenni. Nekem, mint szakembernek is ki kell jelölnöm határokat, ezért is írunk a gyerekekkel mindig egy szerződést. Ez persze csak egy jegyzet, amiben leírjuk a közös céljainkat, és amihez próbáljuk tartani magunkat. Erre a listára például olyan tétel is felkerült, mint lehozni a csillagokat az égről. Ilyet is ráírtunk a listára viccből, és aztán megnézzük, konkréttá tudjuk-e tenni azt, hogy lehozzuk a csillagokat az égről. Lehet, hogy az mindenkinek mást és mást jelent majd, de egy biztos, lehozzuk őket. Mert az nem lehet, hogy ne tudjuk megoldani valahogy.

 

 

Ha valakinek, akinek sokkal elemibb problémái vannak, mint az, hogy tud-e könyvet vásárolni, és Te közben azt mondod az egyik videódban, hogy az olvasás felszámolhatja az éhezést, akkor neki mi a tanulság ebből az egészből?

 

 

Jó kérdés, attól függ, ki hallgat. Úgy gondolom, hogy a többségtől elvárható lenne, hogy erre fölkapja a fejét, hogy "micsoda butaságokat beszél ez a Színész Bob!". Ebben a helyzetben természetesen nem az a megoldás, hogy válaszd a könyvet az étel helyett. A kettő között nem lehet választani. Én sem mondhatom annak a gyereknek, hogy evés helyett válassza a könyvet, de azt igen, hogy a gondolkodás, a szövegek akkor is ott vannak neki, amikor semmi más nincs, és hogy ez a tudás hatalom. Ez adhat nekik egyfajta tartást, amivel képesek lesznek jobban felelősséget vállalni magukért. Muszáj harcolni, hogy a napról-napra megmaradás ne eméssze el az álmodozást.


 

Az Életrevaló Karitatív Egyesület szakembereinek munkáját 2018-ban a MOL Gyermekgyógyító Program támogatja.