A HÓNAP EMBERE

38 ország legjobb fuvolistája a magyar lány - Wendler Enikő

 

 

A Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutatóban feltűnt 17 éves Wendler Enikő fuvolista márciusban a New York-i Carnegie Hallban lépett színpadra, miután megnyerte a Golden Classical Music Awards International Music Competition-t. A MOL Tehetségtámogató Program fiatal zenésze jelenleg Bécs, Győr és Budapest közt ingázik, és minden szabadidejében fut vagy gyakorol.

 

 

- Nemrég értél haza a világ egyik legismertebb koncertterméből. Milyen érzés egyáltalán megtudni azt, hogy 17 évesen a Carnegie Hallban fogsz fellépni?

 

- Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy 2018-ban a Carnegie Hall-ban fogok játszani, biztosan jót nevettem volna. Az a koncertterem egy muzsikus számára misztikus hely, mert ott valóban a legnagyobbak léptek fel régen is és lépnek színpadra mind a mai napig. Nagyon büszke vagyok rá, hogy én is ott lehettem, még ha nem is sorolom magam a nagy művészek közé. Az pedig külön boldogságot jelentett, hogy állandó partneremmel, Lengyel Andrea zongoraművésszel muzsikálhattam.

 

 

- A Golden Classical Music Awards International Music Competition, melyen a Carnegie Hall előzményeként győztesként végeztél, milyen presztízzsel bír?


- Én ennek a nagy versenynek az európai versenyén indultam Salzburgban 2017 júliusában. Sikerült az első helyen végeznem, és ezután kaptam meghívást a Golden Classical Music Awards-ra. Örömmel vállaltam a megmérettetést, mert nagyon szeretek versenyezni. Itt is – csakúgy, mint Salzburgban – nagyon sokan indultunk, összesen 38 országból érkeztek a fiatal zenészek. Természetesen nagyon csábított a Carnegie Hall, de a versenynek számomra két fontos hozadéka van: aránylag pontos képet ad arról, hogy hol állok éppen a nemzetközi mezőnyben. Ezen kívül versenyre készülve sokkal több munkát, energiát fektetek be, mintha „csak úgy” fuvolaórákra készülnék.

 

- Hogyan sikerült beilleszkedni a bécsi Zeneakadémián?

 

- Nagyon szeretek Bécsben lenni. Úgy érzem, hogy a nagy fuvolisták befogadtak, jó a hangulat a közös óráinkon. Mindenki nagyon sokat dolgozik, magánéletre alig marad idő. Bécsben egészen más oktatási rendszer van, mint amit itthon megszoktam: itt is mindenkinek van egy tanára, akitől az érdemjegyet kapja, de attól függően, hogy éppen milyen darabot játszunk, mehetünk másik tanárhoz is. Ezen kívül nincs félévi és év végi vizsga, hanem minden hónapban koncertet adunk, amit az összes tanárunk meghallgat. Nekem jól bevált ez a rendszer, mert így folyamatos a készülés, minden koncerten mást kell játszani, és nincs vizsgadrukk.


 

- Kint laksz vagy ingázol?

 

- Egyelőre még nem élek Bécsben, mert csak tizenegyedikes vagyok a budapesti Nádasi Gimnáziumban. Viszont a nyelv miatt muszáj lesz sokat kint lennem, mert egy évem van még arra, hogy megtanuljak németül is. Általában heti két napot töltök Bécsben. Szerencsére az otthonom Győrben van, ami éppen félúton van a két főváros között.


- Mennyit gyakorolsz egy nap?

 

- Én állandóan gyakorolok, mert szeretem csinálni. Szerencsés helyzetben vagyok, mert az iskolában lakom, így csak át kell sétálnom a kollégiumból a tanóráimra délutánonként. Nekem a szabadidőm többi részét a gyakorlás tölti ki. Bécsben megkövetelik a nagyon alapos munkát.


 

- Hogyan erősíted a tüdődet?

 

- Igyekszem magam rászorítani a rendszeres futásra, ami nagyon jót tesz a tüdőnek, meg minden másnak is. Télen kicsit elhanyagoltam, de megfogadtam, hogy mostantól rendszeres lesz. Vasárnaponként a nagypapámmal úszom, aki nagyszerű ember, minden napját az uszodában kezdi (Baross Gábor trombitaművész – a szerk.)

 

- Ha 17 évesen már megvolt a Carnegie Hall, akkor milyen nagy álmaid, vágyaid vannak a jövőre nézve?

 

- Most a legfontosabb, hogy egészen meggyógyuljak, mert február óta két makacs betegséggel küzdök. Ezen kívül májusban előrehozott érettségit teszek emelt szinten angolból. Ha ez sikerül, akkor októberben Osakában indulok a 19. világversenyen, remélem ott jól szerepelek majd, és lesznek koncertjeim az Egyesült Államokban. A legnagyobb álmom, hogy a bécsi tanulmányaim után Emmanuel Pahud tanítványa lehessek Berlinben. Ezért veszem minden nap a kezembe a fuvolámat.